Az alábbi dokumentum a programmal kapcsolatos legfrissebb információkat és a már ismert hibákat tartalmazza, kiegészítve a meglévő Súgó és más NetMeeting dokumentációk tartalmát.
A dokumentumban található információk (például URL-címek és internetes webhelyekre történő egyéb utalások) előzetes figyelmeztetés nélkül változhatnak, és csak tájékoztató jellegűek. A dokumentumhasználat vagy a használat következményének kockázatát teljes mértékben a felhasználó viseli. A Microsoft Corporation nem vállal sem egyértelmű sem vélelmezett garanciát. Az itt példaként szereplő cégek, szervezetek, termékek, személyek és események nem valóságosak. Bármely létező céggel, szervezettel, termékkel, személlyel vagy eseménnyel való esetleges egyezés csak véletlen egybeesés, a szándékosság nem feltételezhető. Az összes ide vonatkozó szerzői jogi törvény betartása a felhasználó felelőssége. A szerzői jogok körébe tartozó jogok korlátozása nélkül e dokumentum egyetlen részét sem lehet sokszorosítani, visszakereső rendszerekbe bevinni, ott tárolni, illetve semmilyen formában, semmilyen célból, semmilyen módon – legyen az elektronikus, mechanikus, fénymásoló, rögzítő vagy bármi más – nem lehet továbbítani a Microsoft Corporation kifejezett írásbeli engedélye nélkül.
A Microsoft olyan szabadalmakkal, szabadalmaztatott alkalmazásokkal, védjegyekkel, szerzői jogokkal vagy egyéb szellemi tulajdonjogokkal rendelkezhet, melyek benne foglaltatnak e dokumentumban. Hacsak a Microsoft valamelyik írásos licencszerződése másként nem rendelkezik, jelen dokumentum rendelkezésre bocsátása nem jogosítja fel a felhasználót ezen szabadalmak, védjegyek, szerzői jogok vagy egyéb szellemi tulajdon használatára.
(c) 1999 Microsoft Corporation. Minden jog fenntartva.
A DirectSound, a DirectX, a FrontPage, az IntelliMouse, a Microsoft, az MS-DOS, az MSN, a NetMeeting, a PowerPoint, a Windows és a Windows NT a Microsoft Corporation Egyesült Államokban és/vagy más országokban bejegyzett védjegyei, illetve védjegyei.
Az itt említett valós termékek és cégnevek a megfelelő tulajdonosok védjegyei lehetnek.
A Microsoft Windows NetMeeting az Interneten keresztül valós idejű hang-, kép- és adatátvitelt tesz lehetővé. A NetMeeting programhoz szükséges minimális konfiguráció:
- Microsoft Windows 95 vagy Windows 98
- 90 MHz-es Pentium processzor
- 16 MB RAM
- Microsoft Internet Explorer 4.01 vagy újabb verzió
-- vagy --
- Microsoft Windows NT 4.0 (Windows NT rendszeren történő programmegosztáshoz Microsoft Windows NT 4.0 Service Pack 3 vagy újabb verzió szükséges)
- 90 MHz-es Pentium processzor
- 24 MB RAM
- Microsoft Internet Explorer 4.01 vagy újabb verzió
Jelen verzió telepítése előtt tanácsos eltávolítani a Microsoft NetMeeting korábbi béta verzióit.
Ha a NetMeeting telepítése során a telepítés helyének beírásakor kiterjesztett ANSI-, duplabájtos vagy speciális karaktereket használunk (például „\\”), előfordulhat, hogy a program nem megfelelően telepíthető.
Ha kettős betöltésű rendszert használunk, vagyis rendszerbetöltéskor választhatunk a Windows 95 és a Windows NT, illetve a Windows 98 és a Windows NT között, a NetMeeting programot külön mappákba mindkét operációs rendszerre telepítenünk kell. Kettős betöltésű rendszer esetén a NetMeeting nem működik megfelelően, ha a két operációs rendszeren ugyanaz az alapértelmezett telepítési könyvtár.
A NetMeeting akkor működik a legjobban, ha az Internet-kapcsolat gyors, például 56 Kilobájt per másodperc (Kbps) átviteli sebességű vagy annál gyorsabb modem, illetve helyi hálózat használatával.
A legjobb megjelenítéshez használjunk 800x600-as vagy annál nagyobb képernyőfelbontást. Hasonló eredményt érhetünk el kompakt mód használatával is.
A Resource Kit csomaggal létrehozott NetMeeting csomagokban a Súgó utalhat a felhasználói felületen olyan elemekre, amelyek a NetMeeting testreszabott verzióiban nem találhatók meg.
A NetMeeting használatához 32 bites TCP/IP veremtároló és Windows szoftvercsatorna illesztőprogram szükséges. A NetMeeting tesztelése Windows 95, Windows 98 és Windows NT 4.0 rendszerbe épített Windows szoftvercsatornával és 32 bites TCP/IP-protokollal történt.
A NetMeeting nem működik megfelelően SLIP- vagy más szimulált SLIP/PPP-kapcsolatokon keresztül.
Terméktámogatással kapcsolatos további információt a Windows vagy a NetMeeting mappában található Support.txt fájl tartalmaz.
Ha a Windows 98 második kiadás előtelepített OEM-verzióját használjuk, a NetMeeting programot a Vezérlőpult Programok hozzáadása párbeszédpanel Telepítés/Eltávolítás lapjának használatával nem lehet eltávolítani. Ha önálló NetMeeting verziót telepítünk, akkor a NetMeeting megtalálható a Telepítés/Eltávolítás lapon.
Vissza a Tartalomhoz
Általános információ
A NetMeeting támogatja a H.323 audio- és videokonferencia-szabványt, valamint a T.120 adatkonferencia-szabványt. A NetMeeting alkalmas H.323- és T.120-kompatíbilis termékek hívására, illetve azokról érkező hívások fogadására. Külső cég által nyújtott szolgáltatások és megfelelő eszközök segítségével a NetMeeting H.323-as átjáró használatával alkalmas telefon hívására. A NetMeeting H.323-as többpontos konferenciavezérlő egységeket (MCU) is hívhat, valamint részt vehet többpontos audio- és videokonferenciákon.
Vissza a Tartalomhoz
Gyakori, ismert problémák
A NetMeeting futtatásakor nem módosítható a számítógép megjelenítési felbontása vagy színmélysége. A beállítások módosításához először zárjuk be a NetMeeting programot.
Ha a NetMeeting futtatása közben olyan programot indítunk el, amely megpróbálja módosítani a megjelenítési felbontást vagy a színmélységet (például a DirectX játékok esetében), előfordulhat, hogy az adott program nem indul el, mert a NetMeeting zárolja az említett beállításokat. A probléma javítása érdekében a további programok elindítása előtt zárjuk be a NetMeeting programot.
Ha konferencia rendezésekor megadjuk a NetMeeting 3.0-s vagy újabb verzióinak egyes beállításait (például mások által nem megosztható, Csevegés kezdeményezése), a NetMeeting 2.x programot futtató gépekről ezek módosíthatók.
Azokon a számítógépeken, amelyeken a NetMeeting telepítve van, a ReachOut 5.0 nem futtatható.
A Vezérlőpult Hálózat ikonjának használatával kereshetjük meg azt a nevet, melyet a NetMeeting NetBIOS-névként használ. Más felhasználók a NetBIOS-név használatával hívhatnak a NetMeeting programban.
A NetMeeting által használt NetBIOS-név kiderítése
- A Vezérlőpulton kattintsunk duplán a Hálózat ikonra.
- Jegyezzük meg, milyen név szerepel az Azonosítás lapon a Számítógépnév mezőben. A NetMeeting ezt a nevet használja NetBIOS-névként.
Ha a több felhasználó Felhasználói profilján keresztül kívánjuk megőrizni a Windows beállításait a hálózat minden számítógépén, másik számítógépre váltáskor esetleg újra kell futtatnunk a Hangoló Varázslót.
A Microsoft FrontPage és a NetMeeting jelenleg ugyanazt a fájltípust (.cnf) használja. A NetMeeting ezt a fájltípust Gyorstárcsázáskor alkalmazza.
Ha a Windows 95 4.00.95B jelű verzióját használjuk, és a NetMeeting indításakor megjelenő Telefonos hálózat párbeszédpanelen a Mégse gombra kattintunk, a NetMeeting látszólag leáll, ám két perc elteltével ismét megfelelően működik. Ilyenkor a címkiszolgálóra addig nem vagyunk bejelentkezve, amíg manuálisan nem csatlakozunk az Internet-szolgáltatóhoz, majd a Hívás menüben nem választjuk a Bejelentkezés [saját címkiszolgáló] parancsot.
Néhány ISDN-eszköz úgy van beállítva, hogy automatikusan csatlakozzon a hálózatra. Így az ISDN-eszköz a NetMeeting futtatása közben megpróbálhat hálózati kapcsolatot létesíteni. Ezt megakadályozhatjuk, ha az ISDN-eszközön kikapcsoljuk az Automatikus tárcsázás lehetőséget.
Egyszerre csak egy személlyel tarthatunk fenn videotelefonos kapcsolatot.
Előfordul, hogy nagy mennyiségű adat áramoltatására van szükség a konferenciában résztvevő számítógépek között. Például ha egy nagyméretű fájl átvitele közben több programot is megosztunk, és audioszolgáltatásokat veszünk igénybe. Szélsőséges esetekben mindez igen lelassíthatja a konferenciában résztvevő számítógépeket. A probléma megoldásához állítsunk le néhány, a konferenciához kapcsolódó tevékenységet.
A Microsoft DirectX, az OpenGL, az MS-DOS, az .avi fájlok és a grafikus felületet igénybe vevő játékok megosztása nem támogatott, és esetenként az ilyen művelet nem működik megfelelően.
Az adatok megosztása, a Faliújság és a Csevegés nem működik megfelelően olyan számítógépek együttműködése esetén, amelyek különböző nyelvi beállításokat és billentyűzetkiosztást használnak.
Vállalati környezetben alkalmazott alapértelmezett konfigurációk létrehozásához a NetMeeting a Windows 95, a Windows 98 és a Windows NT 4.0 és újabb verzióiban használt rendszerházirendet támogatja. A NetMeeting rendszerházirendek dokumentáltak, és a NetMeeting Resource Kit csomagban található egy rendszerházirend fájl is. További tájékoztatást a Windows NetMeeting webhelyen a Business Users (üzleti felhasználók) részben találhatunk a következő címen: http://www.microsoft.com/netmeeting/reskit.
Ha kapcsolaton kívül használjuk az Internet Explorer 4.0 programot, és megpróbáljuk elindítani a NetMeeting programot, az nem kapcsolódik automatikusan az Internethez. A probléma megoldásához tárcsázzunk a RAS (Windows NT rendszert használó számítógépeken) vagy a Telefonos hálózat (Windows 95 és Windows 98 rendszert használó számítógépeken) segítségével. Vagy az Internet Explorer Fájl menüjében kattintsunk a Kapcsolat nélküli munka parancsra, így a jelölést eltávolíthatjuk.
Miután csatlakoztunk egy konferenciához előfordulhat, hogy a konferencia Konferencia beállításai nem engedik a NetMeeting Csevegés, a Faliújság vagy a Fájlátvitel elindítását. Ha viszont már a konferenciához való kapcsolódás előtt elindítja számítógépén ezeket a programokat, az adott konferencia Konferencia beállításai nem akadályozzák meg azok működését.
Azon MSN-ügyfelek (Microsoft Network) számítógépén, akik az MSN-szolgáltatóhoz való előzetes kapcsolódás nélkül futtatják a NetMeeting programot, több MSN bejelentkezési ablak is megjelenhet a Személy keresése párbeszédpanel megnyitásakor.
A NetMeeting 3.0-s és újabb verziói esetleg nem támogatnak bizonyos TV-vevőkártyákat bemeneti forrásként. Újabb illesztőprogramokért forduljunk a TV-vevőkártya gyártójához.
Ha a csak biztonságos hívások fogadása beállítási lehetőséget választottuk, fontos tudnunk, hogy az Office 2000 programok nem támogatják a biztonságos konferenciákat. Ha bezárjuk a NetMeeting programot, és az Office 2000 egyik programjával kezdeményezünk konferenciát (kattintsunk az Eszközök menü Online közös munka pontjára, majd az Értekezés most
Vissza a Tartalomhoz
Hívás kezdeményezése
A NetMeeting segítségével több felhasználót is hívhatunk.
A Microsoft által működtetett Microsoft Internet-címtár segítségével kereshetünk más NetMeeting felhasználókat. A Microsoft Internet-címtár megtekintéséhez kattintsunk a Hívás menü Címtár parancsára.
MEGJEGYZÉS Ha Internet-kapcsolatunk olyan proxy kiszolgálót használ, amely nem támogatja a NetMeeting programot, webalapú címkiszolgálón talált felhasználókat nem érhetünk el az Interneten.
Ha valakihez nem tudunk csatlakozni számítógépneve alapján, használjuk az IP-címét (Internet Protocol).
Két, külön hálózati kártyát használó aktív hálózati kapcsolat esetén előfordulhat, hogy nem tudunk címtárszolgáltatáshoz csatlakozni.
Ha helyi hálózaton vagy proxy kiszolgálón keresztül kezdeményezünk hívást, és az MSN vagy a Telefonos hálózat megjelenít egy csatlakozási párbeszédpanelt, ezt letilthatjuk.
A csatlakozási párbeszédpanel letiltása
- A Vezérlőpult ablakban kattintsunk duplán az Internet-beállítások (a Windows 95 rendszerben Internet) ikonra.
- A Kapcsolatok lapon jelöljük be a Sose tárcsázzon választógombot.
Néhány MCU megkülönbözteti a kis- és nagybetűket, ezért fontos, hogy híváskezdeményezéskor a konferencia nevében a kis- és nagybetűket pontosan írjuk be.
Ha MCU-konferenciát kívánunk hívni, be kell jelentkeznünk egy forgalomirányítóra, a rajta regisztrált alias használatával. A részletekről további felvilágosítást a rendszergazda nyújthat.
Ha megadjuk, hogy egy forgalomirányító kezdeményezze hívásunkat, fióknevünk vagy telefonszámunk használatával jelentkezhetünk be, de megadhatjuk mindkettőt is.
A hálózati sávszélesség a NetMeeting programmal használt hálózati kapcsolati sebesség. A NetMeeting hálózati sávszélessége bármikor módosítható. Az eltérő beállítás viszont befolyásolhatja az audio- vagy videóteljesítményt, mivel a használt codecek a sávszélesség beállításától függenek.
MegjegyzésA hálózati sávszélesség beállítása
- Kattintsunk az Eszközök menü Beállítások parancsára.
- Az Általános lapon kattintsunk a Sávszélesség használata gombra.
- Válasszunk a következő lehetőségek közül:
- 14 400 bit/másodperc sebességű modem
- 28 800 bit/másodperc sebességű vagy gyorsabb modem
- Kábel (xDSL vagy ISDN)
- Helyi hálózat
Vissza a Tartalomhoz
Hívás fogadása
Hívás fogadására akkor állunk készen, ha a NetMeeting fut, és a Hívás menüben nem jelöltük be a Ne zavarjanak
A TCP/IP rendszerleíró konfigurációtól függően az egyidejű kapcsolatok száma korlátozott.
Vissza a Tartalomhoz
Microsoft Internet-címtár
A Microsoft Internet-címtár olyan NetMeeting szolgáltatás, amely támogatja az MSN Messenger Service szolgáltatást, amely használatával azonnali üzeneteket tudunk küldeni, és jelzi, ha barátaink vagy családtagjaink beléptek az Internetre.
Az MSN Messenger Service partnerlistájára felvett személyek nevei a NetMeeting program Microsoft Internet-címtárában is megjelennek.
A Microsoft Internet-címtárban látható, hogy ezek a személyek be vannak-e jelentkezve a hálózatba és tudunk-e azonnali üzenetet küldeni nekik az MSN Messenger Service vagy a NetMeeting használatával. A NetMeeting programmal közvetlenül az MSN Messenger Service programból hívhatunk Hotmail szolgáltatást használó felhasználókat.
Ha saját Microsoft Internet-címtárat akarunk létrehozni, elektronikus Hotmail-levélfiókot kell létesítenünk, valamint telepítenünk kell az MSN Messenger Service programot. A NetMeeting és az MSN Messenger Service a Hotmail programmal együttműködve biztosítja a partnerek listáját.
Ha Hotmail-fiókot akar létrehozni, kövesse a következő webhelyen található utasításokat:
http://www.hotmail.com/
Ha az MSN Messenger Service programot akarja telepíteni, kövesse a következő webhelyen található utasításokat:
http://messenger.msn.com/
A Hotmail-fiók létrehozását és az MSN Messenger Service telepítését követően kezdhetjük el nevekkel bővíteni az MSN Messenger Service partnerlistáját. A partnerek listájához tetszőleges számú, Hotmail-fiókkal rendelkező személyt tudunk hozzáadni. Az MSN Messenger Service programhoz hozzáadott nevek megjelennek a NetMeeting programban a Microsoft Internet-címtárban.
A NetMeeting segítségével közvetlenül a NetMeeting Microsoft Internet-címtárából vagy az MSN Messenger Service programból hívhatjuk a Hotmail-partnereket.
Miután létrehoztuk saját partnereink listáját, amikor bejelentkezünk az MSN Messenger Service programba, a listára felvett nevek megjelennek a Microsoft Internet-címtárban. Ha nem jelentkeztünk be az MSN Messenger Service programba, a program felkínálja azt.
Az MSN Messenger Service programról bővebben a következő webhelyen tájékozódhat:
http://messenger.msn.com/
Hotmail-partnerek hozzáadása az MSN Messenger Service programhoz
- Az MSN Messenger Service program Fájl menüjében kattintsunk az Partner felvétel parancsra, majd kövessük a megjelenő utasításokat.
Megjegyzések
- A NetMeeting segítségével közvetlenül a NetMeeting Microsoft Internet-címtárából vagy az MSN Messenger Service programból hívhatjuk a Hotmail-partnereket.
- A partnerlistához hozzáadott személyeknek rendelkezniük kell elektronikus Hotmail-levélfiókkal.
Hotmail-partner hívása a NetMeeting programból
- A NetMeeting programban kattintsunk a Személy keresése a címtárban gombra.
- A Select a directory listában válasszuk a Microsoft Internet-címtár elemet.
- A hálózathoz jelenleg kapcsolódó partnerek alatt kattintsunk a hívni kívánt Hotmail-partnerre.
Hívás kezdeményezése a NetMeeting programmal az MSN Messenger Service programból
- Az MSN Messenger Service programban mutassunk a Eszközök menü Felkérés küldése pontjára, majd kattintsunk a NetMeeting elindítása parancsra, majd végezzük el az egyik alábbi lépést:
- A partnerlistában kattintsunk az egyik Hotmail-partnerre.
- Kattintsunk az Egyéb parancsra, írjuk be a hívni kívánt fél bejelentkezési nevét, válasszuk kiszolgáltatást, majd kattintsunk az OK gombra.
Megjegyzés
- Ha az MSN Messenger Service használatával csevegünk, és a NetMeeting segítségével hívni szeretnénk egyik Hotmail-partnerünket, a Fájl menüben mutassunk az Felkérés pontra, majd kattintsunk a NetMeeting elindítása parancsra.
Vissza a Tartalomhoz Programok megosztása
A konferencia résztvevői közül bárki megoszthat programot más résztvevőkkel. Ha alkalmazzuk a Megosztás szolgáltatást, programunkat mások is láthatják. Ha engedélyezzük a távvezérlést, mások nemcsak láthatják, hanem használhatják is a programot.
A NetMeeting 2.x felhasználói nem vezérelhetik azokat a programokat, amelyeket a NetMeeting 3.0-s vagy újabb verzióját használó számítógépek osztanak meg.
A NetMeeting ezen verziójának használatával számos felhasználóval oszthatunk meg programokat. Ha azonban a konferencián részt vesz NetMeeting 2.0-t futtató számítógép, és háromnál több résztvevő alkalmaz programmegosztást, akkor ez a számítógép nem képes programmegosztásra. A konferencián sikeresen résztvevők száma függ az elérhető hálózati sávszélességtől és a részvevők számítógépének sebességétől.
Windows NT rendszert használók csak akkor oszthatnak meg programokat, ha előzőleg telepítették a Windows NT 4.0 Service Pack 3 vagy újabb verzióját.
Ha a NetMeeting programot olyan könyvtárba telepítettük, melynek elérési útja kibővített karaktereket tartalmaz, előfordulhat, hogy a programmegosztás nem működik.
A Windows 95 felhasználói figyelmébe: Ha MS-DOS munkamenetet osztunk meg, a billentyűzet segítségével a vezérlést nem adhatjuk át és nem vehetjük vissza. A vezérléshez egeret kell használnunk.
Az Internet Explorer 4.0 felhasználói figyelmébe: Ha megosztunk egy Windows Intéző ablakot a távvezérlés engedélyezése mellett, és az a felhasználó, akivel együttműködünk bezárja ezt az ablakot, minden ezután megnyitott program és ablak meg lesz osztva. Ha ilyen esetben a megosztást vissza kívánjuk vonni, nyissuk meg újra a Windows Intéző ablakot, és szüntessük meg a megosztást.
Ha megosztunk egy programot, és úgy döntünk, hogy engedélyezzük a távvezérlést, a távoli felhasználó a Fájl megnyitása és a Fájl mentése párbeszédpanelek segítségével hozzáférhet a számítógépünkön vagy hálózatunkon levő fájlokhoz, illetve le is törölheti azokat.
Ha megosztott program vezérlésekor billentyűparancsot alkalmazunk, a parancs a megosztott programra vonatkozik, nem a megosztott keretmenüre. A megosztott keretben levő menük esetében a billentyűparancsok nem működnek.
Számítógépünket ne hagyjuk felügyelet nélkül a programmegosztás és a távvezérlés idejére.
Ha egy megosztott programból egy másik programot indítunk (például egy Microsoft Excel táblázat megnyitása a Microsoft Word programból), az újonnan indított program esetleg nem helyesen lesz megosztva.
Megosztott programba vagy megosztott programból az Asztalra nem húzhatunk objektumot.
Ha Microsoft IntelliMouse használata közben osztunk meg programot, előfordulhat, hogy az egér görgetőkereke nem működik megfelelően a megosztó keret átméretezésekor.
Amikor Input Method Editor (IME) segítségével osztunk meg programokat, jelenítsük meg az IME állapotsorát, hogy az egérrel mások is bekapcsolhassák az IME szerkesztőt.
Ha az IME nem támogatja az állapotsor megjelenítését, vagy ha másoknak gondot okoz az IME bekapcsolása, mi is be- vagy kikapcsolhatjuk helyettük a szerkesztőt.
Ha a konferencia folyamán az IME ablaka nem jelenik meg, kattintsunk tetszőleges helyre az Asztalon.
A programmegosztás nem mindig működik olyan a NetMeeting programmal rendelkező számítógépen, amelyen más programmegosztási vagy távvezérlési szolgáltatást nyújtó termék is telepítve van.
Amikor valaki más vezérel egy megosztott programot, a házigazda megosztó felülete (megosztott keretek, a megosztó párbeszédpanelek vagy a más gépen létrehozott megosztott keretek) „rejtetté” válik a házigazda Asztalán. Amikor ismét a házigazda veszi át a vezérlést, a megosztó felület (és minden mások által megosztott program) ismét megjelenik.
Vissza a Tartalomhoz
Faliújság
A NetMeeting felhasználói egyidejűleg rajzolhatnak a Faliújságra. A konferencia minden résztvevője láthatja, mi kerül a Faliújságra. Ha a konferencia egyik résztvevője futtatja a Faliújságot, az minden résztvevő képernyőjén megjelenik.
A Faliújságot nem lehet maximális méretre állítani, ha 1152x864-es vagy annál nagyobb asztalfelbontást használ.
Windows NT, illetve Windows NT vagy Windows 98 operációs rendszerű számítógépek közti konferenciákon a duplabájtos karakterkészlet (DBCS) karaktereinek fordítása nem minden esetben megfelelő.
A Csevegés segítségével mások által látható üzeneteket írhatunk. Ha a konferencia egyik résztvevője használja a Csevegés szolgáltatást, minden résztvevő képernyőjén megjelenik a Csevegés ablaka, amennyiben a NetMeeting 3.0-s vagy újabb verzióját futtatják.
Előfordulhat, hogy a Csevegés NetMeeting 2.11-es verzióját használó résztvevői nem tudják bezárni a Csevegés ablakát, ha a konferencián NetMeeting 3.0-s vagy újabb verziót használó személy is részt vesz a Csevegésben.
A Csevegés fájljait .htm kiterjesztéssel lehet menteni, majd Internet-böngésző segítségével meg lehet nyitni.
A NetMeeting 2.x verziójával folyatott Csevegés bizonyos esetekben nem működik együtt a NetMeeting 3.0-s vagy újabb verzióival.
A NetMeeting audioszolgáltatásainak használatához hangkártyára, hangszórókra és egy mikrofonra van szükségünk.
Hangátvitel egyszerre csak két felhasználó között történhet.
A hangkártyától, a mikrofontól és az összeköttetéstől függően a hangminőség nagymértékben változhat.
Ha a hangkártya illesztőprogramját bármiképp módosítjuk – például kétirányúra frissítjük –, a NetMeeting helyes működéséhez újra kell futtatnunk a Hangoló Varázslót.
Ha egy NetMeeting 2.0-s verziót használó személyt hívunk, és a hangátvitel valamiért megszakad, a 2.0-s verziót használó résztvevő nem mindig képes azt újraindítani. Ilyenkor be kell fejeznünk, majd újra kezdeményeznünk kell a hívást.
A Hangoló Varázsló küldhet olyan üzenetet, hogy hangkártyánkat a program nem támogatja. Ez akkor fordul elő, ha hangkártyánk nem támogat néhány olyan szolgáltatást, ami a NetMeeting program használatához szükséges. A NetMeeting audioszolgáltatásai ilyen esetben is működhetnek, de gyenge hangminőség tapasztalható.
Ha a program nem támogatja hangkártyánkat, érdeklődjünk a gyártónál, beszerezhető-e az illesztőprogram újabb változata.
Ha ATI All in Wonder hardverkártyát használunk rögzítőeszközként, a hívás kezdeményezésekor megszűnhet a mikrofon működése, és az audiokapcsolat megszakadhat. A problémát úgy lehet megoldani, ha a NetMeeting programban ismét engedélyezzük a mikrofon és az audiokapcsolat működését.
A mikrofon és az audiokapcsolat működésének ismételt engedélyezése
- Az állapotterületen kattintsunk duplán a hangszóróikonra.
- Kattintsunk a Beállítások, majd a Tulajdonságok elemre.
- Kattintsunk a Felvételhez elemre, majd az OK gombra, ezután jelöljük ki újra a mikrofont, mint a felvétel bemeneti forrását.
Ha Turtle Beach, Yamaha, SoundBlaster (az Ensoniq alapú AudioPCI típusokat kivéve), Diamond, Crystal hangkártyát vagy Microsoft USB hangszórókat használunk, a DirectSound engedélyezésével csökkenthető a hangátviteli késés. Ez a beállítás alapértelmezés szerint nincs engedélyezve.
A DirectSound bekapcsolásával jobb hangminőséget kaphatunk.
A DirectSound engedélyezése
- Kattintsunk az Eszközök menü Beállítások parancsára.
- A Hang lapon jelöljük be a DirectSound engedélyezése az audioteljesítmény növeléséhez jelölőnégyzetet.
Ha kétirányú hangátvitelkor erősen változó hangminőséget tapasztalunk, állítsuk a NetMeeting szolgáltatását egyirányúra.
Egyirányú hangminőség a NetMeeting szolgáltatásban
- Győződjünk meg arról, hogy nem veszünk részt NetMeeting telefonos kapcsolatban.
- Kattintsunk az Eszközök menü Beállítások parancsára.
- A Hang fülön töröljük a jelet a Kétirányú audio használata, így vétel közben is lehet beszélni jelölőnégyzetből.
Konferencia közben ne váltsunk kétirányú audioszolgáltatásról egyirányúra.
Ha a NetMeeting használata közben a hangminőséggel vagy a hangkártyával kapcsolatban problémák merülnek fel, ezek a hardverkonfigurációval vagy az illesztőprogram telepítésével állhatnak összefüggésben. A fenti problémákkal kapcsolatban olvassuk el a NetMeeting terméktámogatással kapcsolatos legfrissebb információit.
A NetMeeting terméktámogatással kapcsolatos legfrissebb információi
- Kattintsunk a Súgó menü Támogató webhely parancsára.
Ha több audioeszközzel rendelkezünk, meg kell győződnünk arról, hogy a Hangoló Varázslóban kiválasztott eszközök megegyeznek a Vezérlőpulton kiválasztott multimédia-tulajdonságokkal.
Ha frissítjük a számítógép processzorát, a Hangoló Varázslót újra kell futtatnunk.
Amikor a NetMeeting használatával audiokonferencián veszünk részt, azok a programok, például a Microsoft PowerPoint, melyek képesek hang rögzítésére, látszólag hangfelvételt készítenek. Azonban a NetMeeting már használja a hangkártyát, így a másik program valójában nem rögzít.
Ha a Windows rendszerben a kimeneti hanghullám balansz csúszkáját jobbra húzzuk, nullára állíthatjuk a NetMeeting hangszóró hangerejét.
If your computer and the computer you are calling each have Windows Driver Model (WDM) audio drivers, you may hear static when you first connect. Ebben az esetben tiltsuk le a DirectSound használatát.
A DirectSound letiltása
- Kattintsunk az Eszközök menü Beállítások parancsára.
- A Hang lapon töröljük a jelet a DirectSound engedélyezése az audioteljesítmény növeléséhez jelölőnégyzetből.
Ha a NetMeeting segítségével képet kívánunk küldeni, videorögzítő kártyára és kamerára van szükségünk, vagy olyan kamerára, amely a számítógép párhuzamos (nyomtató-) portjához vagy USB-porthoz csatlakozik. Néhány, Pentiumnál lassabb processzorral rendelkező számítógép esetében a videoküldés nem működik.
Azok a kamerák, melyek videorögzítő kártyával rendelkeznek, kevesebb processzor-erőforrást igényelnek, mint azok, amelyek a számítógép párhuzamos portjához csatlakoznak. Csak akkor használjunk párhuzamos porthoz csatlakozó, színes kamerát, ha Pentium 133-as vagy gyorsabb processzorral rendelkezünk.
A program egyszerre csak egy videokapcsolatot támogat.
Az alapértelmezett videobeállítás 28,8 Kbps átviteli sebességű modemkapcsolathoz a Jobb minőség beállítás.
A videominőség beállításának módosítása
- Kattintsunk az Eszközök menü Beállítások parancsára.
- A Video lapon állítsuk be a Videominőség területen a csúszkát.
A videó előnézeti ablaka nem feltétlenül egyezik meg a Beállítások párbeszédpanelben megadott mérettel.
Többrésztvevős konferencia alatt a videohasználat a konferencián résztvevő összes számítógép teljesítményét csökkentheti. Így például egy videoablak megnyitása programmegosztás közben megnehezítheti mások számára a program vezérlését.
Ha több videoeszközünk van, vagy ha egy korábban telepített videoeszközt nem megfelelően távolítottunk el, a videó használata nem mindig sikeres. Ha nem megfelelően távolítottuk el a videoeszközt és a NetMeeting programban engedélyeztük videó használatát, a még meglévő, kamerához kapcsolódó szoftver időről időre figyelmeztet bennünket arra, hogy a kamera nem található.
Ha a NetMeeting videoszolgáltatásai használata közben szüntetjük meg a kamera csatlakozását, a kamera szoftvere üzenetet jeleníthet meg, melyben közli, hogy a kamera nem válaszol. Ezeket az üzeneteket letilthatjuk a kamera szoftveréből.
Üzeneteket letiltása a kamera szoftveréből
- Kattintsunk az Eszközök menü Beállítások parancsára.
- A Video lapon jelöljük be a Minden hívás elején automatikus videoküldés jelölőnégyzetet.
Ha egy másik, videorögzítést használó programot is futtatunk, előfordulhat, hogy a NetMeeting videoszolgáltatásai nem érhetők el.
Ha a videoablak néhány területén nem megfelelő színek láthatók, a kamera olyan területre irányul, amely nem kap elegendő fényt. Néhány video-illesztőprogram rendelkezik alacsony fényáteresztő szűrő beállítási lehetőséggel.
Ha a videoszolgáltatást sötét helyen vesszük igénybe, néhány kamera jelentős mértékben lassítja a számítógépet.
Ha a videorögzítő eszközzel nem tekinthető meg a gyorsnézet, elképzelhető, hogy nem a megfelelő megjelenítési codecet (például YUV vagy I420) telepítettük. A legfrissebb Intel Indeo Video verzió letölthető a http://developer.intel.com/ial/indeo/video helyről.
Winnov kamera használatakor a hangbevitel a videó alkalmazásakor automatikusan bekapcsol. Ha a videó MXC-kapcsolattal csatlakozik a hálózathoz, az audioszolgáltatás a kamera bevitelét veszi igénybe. Ha a videó Composite- vagy S-Video-kapcsolattal csatlakozik a hálózathoz, az audioszolgáltatás a vonal bevitelét veszi igénybe.
Néhány kamera esetében lehetőség van a processzorhasználat csökkentésére, ha a Forrás és a Formátum párbeszédpaneleken manuálisan adjuk meg a beállításokat, nem a video-illesztőprogramra bízzuk az automatikus beállítást.
A videoforrás és -formátum manuális beállítása
- Kattintsunk az Eszközök menü Beállítások parancsára.
- A Video lapon kattintsunk a Forrás vagy a Formátum gombra.
Ha WDM-illesztőprogramot használunk az ATI All in Wonder hardverkártyához, a NetMeeting videoszolgáltatásai nem érhetők el.
Ha a Beállítások párbeszédpanel Video lapján be van jelölve a Tükörkép megjelenítése a video villámnézeti ablakában jelölőnégyzet, a kép csak a Saját video ablakban jelenik meg tükröződve.
A tükörkép letiltása
- Kattintsunk az Eszközök menü Beállítások parancsára.
- A Video lapon jelöljük be a Tükörkép megjelenítése a video villámnézeti ablakában jelölőnégyzetet.
Vissza a Tartalomhoz
Forgalomirányítók és átjárók
Hívás közben ne változtassuk meg a forgalomirányítót és a regisztrációs információkat.
Bizonyos programok, hálózati kártyák, PPP-csatolók olyan IP-címeket osztanak ki, amelyek nem felelnek meg a forgalomirányító regisztrációs adatainak.
Vissza a Tartalomhoz
Távoli asztalmegosztás
A Távoli asztalmegosztás használatával a NetMeeting 3.0 felhívhat olyan felügyelet nélküli számítógépet (gazdagépet), melyen fut a Távoli asztalmegosztás szolgáltatás, majd hozzáférhet a számítógép megosztott Asztalához. Miután a kapcsolat létrejött, nem csak a gazdagép megosztott Asztalán dolgozhatunk, hanem minden olyan programban is, amelyhez a gazdagép hozzáfér.
Távoli asztalmegosztás közben a Windows 95 és a Windows 98 rendszerekben tiltsuk le a Fejlett energiagazdálkodás lehetőséget, különben megszakad a munkamenet.
A rendszergazda anélkül is adhat lehetőséget a felhasználónak arra, hogy a Távoli asztalmegosztás segítségével hozzáférjen egy számítógéphez, hogy rendszergazdajogokkal rendelkező fiókot adna neki. Ehhez létre kell hoznunk egy “NetMeeting RDS-felhasználók” elnevezésű csoportot, és ehhez a csoporthoz hozzá kell adnunk a felhasználók fiókjait.
Távoli asztalmegosztás segítségével akkor kapcsolódhatunk a számítógépre, ha tudjuk a számítógép IP-címét vagy a hívott számítógép nevét.
A számítógép IP-címének megkeresése
- A Súgó menüben kattintsunk a Névjegy parancsra.
A számítógép IP-címét az ablak bal alsó részén jeleníti meg a program.
A távoli asztalmegosztás automatikusan letiltásra kerül, amikor olyan weblapot látogatunk meg, amelyen a böngésző felhasználói felületébe a NetMeeting be van ágyazva. A szolgáltatást manuálisan kell ismét engedélyezni.
Ha egy IP-cím dinamikusan van társítva, például a telefonos hálózatban, a Távoli asztalmegosztás kiszolgáló nem tudja folytatni a Távoli asztalmegosztás munkamenetet, ha a hálózati kapcsolat megszakadt. A probléma megoldásához végezzük el a következő lépéseket.
Távoli asztalmegosztás munkamenetek folytatása a hálózati kapcsolat elvesztése után
- Szüntessük meg a Távoli asztalmegosztást.
- Futtassuk a Windows IP konfigurációs segédprogramot (winipcfg.exe a Windows 95 és a Windows 98 esetében, illetve ipconfig.exe a Windows NT 4.0 esetében).
- Kattintsunk a Mindet felszabadítja, majd a Mindet felújítja gombra.
- Indítsuk újra a Távoli asztalmegosztást.
Vissza a Tartalomhoz
Adatvédelem
Biztonságos (csak adat) hívások esetén a hang- és videovezérlők, valamint a menüpontok nem érhetők el, de a hívás ideje alatt aktívak maradnak.
A Windows NetMeeting csak a Windows rendszer bizonyítványtárában megtalálható bizonyítványokkal működik. A Netscape Communicator 4.5 programhoz hasonló, saját bizonyítványtárakat használó böngészőkből beszerzett bizonyítványokat a NetMeeting programban nem lehet használni. Ilyen bizonyítványok csak akkor használhatók, ha a Netscape Communicator segítségével exportáljuk, majd az Internet Explorer segítségével importáljuk őket.
Ha a Windows 95 vagy Windows 98 rendszerben töröljük a Bejelentkezés a Windowsba párbeszédpanelt, a NetMeeting nem képes a NetMeeting Bizonyítvány használatával biztonságos hívást kezdeményezni. Ez elkerülhető, ha a Windows 98 indításakor nem töröljük a bejelentkezési párbeszédpanelt.
Ha több felhasználó jelentkezik be ugyanarra a Windows 95 vagy Windows 98 rendszert futtató számítógépre, érvénytelen bizonyítványok kerülhetnek kibocsátásra. Ezt elkerülhetjük, ha különálló profilokat hozunk létre, amikor előreláthatólag több felhasználó fog a számítógépre bejelentkezni. Így biztosíthatjuk, hogy a bizonyítványok külön profilokba kerüljenek.
Hívás közben a Személy keresése és a Hívás kezdeményezése
Vissza a Tartalomhoz
A Windows NT rendszerrel kapcsolatos problémák
Windows NT használatakor csak akkor oszthatunk meg programokat, ha előzőleg telepítjük a Windows NT 4.0 Service Pack 3 vagy újabb csomagot.
Ha megosztunk egy 16 bites programot, a számítógépen futó összes 16 bites program meg lesz osztva.
A programmegosztás Windows NT rendszerben történő engedélyezése csökkentheti a képernyő-illesztőprogram teljesítményét, és a sebességet, amellyel az adatok a képernyőn megjelennek.
Néhány Creative Labs SoundBlaster illesztőprogram (különösen amelyek 1997. január 15-én jelentek meg a cég webhelyén) nem kompatíbilis a NetMeeting programmal. Használhatók viszont a NetMeeting programmal azok a SoundBlaster illesztőprogramok, melyek a Windows NT 4.0-s verziójának részét képezik, csakúgy, mint a nemrégiben kiadott illesztőprogramok, melyek a kétirányú hangátvitelt is támogatják.
Problémák jelentkezhetnek, ha egy 32 bites program megosztása után beszúrunk egy objektumcsomagot. Ez a művelet megnyitja az Objektumcsomagolót, amely automatikusan meg lesz osztva, következésképpen meghibásodik. A NetMeeting vagy az eredetileg megosztott program nem hibásodik meg.
Ha engedélyeztük a lebegőpontos megoldást a Windows NT telepítése közben egy olyan számítógépen, melynek hibás az Intel Pentium processzora, akkor a NetMeeting hangminősége gyenge, vagy egyáltalán nem működik a hangátvitel.
Ha Windows NT rendszeren használjuk a NetMeeting programot, és nem tudunk hívást fogadni, indítsuk újra a számítógépet, és próbálkozzunk ismét.
Ha nincs hangkártyánk, manuálisan kell a kapcsolat sávszélességét megadnunk.
A kapcsolat sávszélességének megadása
- Kattintsunk az Eszközök menü Beállítások parancsára, majd a Sávszélességi beállítások gombra, majd jelöljük be a megfelelő sávszélességet a Hálózati sávszélesség párbeszédpanelen.
Elképzelhető, hogy a Telefonos hálózatot el kell távolítanunk, hogy egy proxy kiszolgálón át bejelentkezhessünk egy címkiszolgálóra.
Ha a hívás kezdeményezése után több mint egy percig azt az üzenetet látjuk, hogy a NetMeeting a hívott fél válaszára vár, lépjünk ki a NetMeeting programból, indítsuk újra, és próbáljunk meg újra kapcsolatot létesíteni.
Ha felfüggesztjük a számítógépet, vagy ha az automatikus felfüggesztésre van beállítva, ki kell lépnünk a NetMeeting programból, és a munka folytatásakor újra kell indítanunk.
Ha elektronikus levélben Gyorstárcsázást kapunk, levelezőprogramunk azt szöveges fájl (.txt) formátumúvá alakíthatja. Ha a fájlnak .cnf kiterjesztést adunk, ismét Gyorstárcsázásként használhatjuk.
Vissza a Tartalomhoz
A NetMeeting eltávolítása
A NetMeeting programot a Vezérlőpult Programok hozzáadása párbeszédpanel Telepítés/Eltávolítás lapjának használatával távolíthatjuk el.
A NetMeeting eltávolítása
- A Vezérlőpult ablakban kattintsunk duplán a Programok hozzáadása ikonra.
- A Telepítés/Eltávolítás lapon kattintsunk a NetMeeting 3.01 névre, majd a Telepítés/Eltávolítás gombra.
- Ha megjelenik egy párbeszédpanel azzal a kérdéssel, hogy kívánjuk-e újraindítani a számítógépet, kattintsunk az Igen gombra.
Megjegyzés
A Windows 98 rendszerben a NetMeeting eltávolításakor a NetMeeting Asztalon található parancsikonja és Gyorsindítás eszköztárban levő ikonok megmaradnak.
Ha a NetMeeting 3.0 telepítése után eltávolítjuk a Windows NT Service Pack 3 csomagot, a számítógép újraindításakor minden alkalommal figyelmeztetést kapunk. Ezt a következő lépések elvégzésével előzhetjük meg.
A Windows NT Service Pack 3 eltávolításával kapcsolatos figyelmeztetések megelőzése
- Zárjuk be a figyelmeztetést.
- A Képernyő tulajdonságai párbeszédpanelen kattintsunk a Mégse gombra.
- A Windows Vezérlőpult ablakban kattintsunk az Eszközök ikonra.
- Kattintsunk az mnmdd eszköznévre, majd az Indítópult lehetőségre.
- Az Indítás típusánál jelöljük be a Letiltás lehetőséget, majd kattintsunk az OK gombra.
- Indítsuk újra a számítógépet.
Vissza a Tartalomhoz
Kisegítő lehetőségek
A NetMeeting és egy átjáró segítségével hívhatunk hangpostarendszert. Ha a billentyűzet segítségével kívánunk hangposta-telefonszámokat hívni, használjuk az alábbi táblázatot:
Cél
Billentyűparancs
Telefonszám tárcsázása
CTRL + [szám] VAGY
CTRL + [szám a numerikus billentyűzeten]A csillag gomb megnyomása
CTRL + SHIFT + 8 VAGY
CTRL + [* a numerikus billentyűzeten]A font gomb megnyomása
CTRL + SHIFT + 3